Az ünnepi programkínálatából ezúttal az irodalomkedvelőknek kedveskedett a Huhuu alkotóház: három, Erdélyhez más-más módon kötődő prózaírót látott vendégül Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója és Váry O. Péter, író.

Most tudtam meg, hogy tápos vagyok – kezdte a bemutatkozást Benedek Szabolcs, a magyarországi Libri kiadó „nagy triászának” egyik tagja, aki reggel nyolctól délután fél ötig dolgozik egy budapesti intézetben, majd családfői teendőit látja el, s csak ezt követően ül le íróasztalához. Papp Sándor Zsigmond, a Népszabadság újságírója már féltáposnak számít, ugyanis radóci születésű, Semmi kis életek című regényét Artisjus irodalmi díjjal jutalmazták, sőt, finnre és románra is lefordították már. A triász harmadik tagja jelenleg drámaírást tanul a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, és amint azt elmondta, immár egyáltalán nem irigyli a színészeket. Szabó Róbert Csaba, a Látó főszerkesztő-helyettese az ozsdolai betyárokról szóló soron következő könyvéről is mesélt egy keveset. A rémtörténeteket szépirodalmi eszközökkel megközelítő, A fekete Dacia című novelláskötetéből, Vadász Bernadett, Kocsis István és Kiss Tamás nyújtott ízelítőt az egyre vidámabb közönségnek.

Szonda Szabolcs kérdésére, hogy mennyire fektetnek hangsúlyt írásaikban a dokumentarista jellegre, Benedek Szabolcs úgy fogalmazott: a próza legfontosabb alkotóeleme, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a mű hiteles legyen. Nem jártam soha az Egyesült Államokban. Nem kezdek el western-t írni. Papp Sándor Zsigmond osztja Bodor Ádám véleményét: az ideális az, ha a valóság idomul a fikcióhoz. Nem az a célom, hogy meggyőzzem az olvasót, hogy amit leírtam, az úgy történt. Nem. De úgy is történhetett volna!
A hangulatos és kötetlen beszélgetésen szó esett a szépírók imázsépítéséről és eladhatóságáról, de azt is megtudhattuk, mit jelent a Jóban Rosszban sorozat szövegírójának lenni.

(Rusz Péter)