Fuvolavarázs – Ünnepi nyitóhangverseny Horgas Eszter fuvolaművésszel

Április 20., szombat, 19 óra, Krisztus Király Római Katolikus Templom

A 22. Szent György Napok nyitányaként hagyományos ünnepi koncerttel készülnek a szervezők. A nyitóhangverseny vendége Horgas Eszter, nemzetközi hírű fuvolaművész, közreműködik a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíkikamara Zenekar. Vezényel Meskó Ilona (Budapest).

Horgas Eszter fuvolaművész a budapesti zeneakadémián végzett, de már a főiskolai évek alatt olyan művészekkel léphetett színpadra, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Kocsis Zoltán, Maurice Andre, Rosztopovics, a Bartók vonósnégyes és Jean Pierre Rampal. 19 évesen a két legjelentősebb fuvolaművész-tanárnál tanulhatott: Jean-Pierre Rampalnál (Franciaország) és András Adorjánnál (Németország). 20 évesen ösztöndíjat kapott Svájcba, majd a magyar hazai zenei élet szólistájává nőtte ki magát. 1995-től sorra készítette lemezeit különböző magyar és külföldi kiadóknál. 2001-től jelent meg a Horgas Eszter arcai nevű négy részes CD sorozat, ahol már a különféle műfajok nyelvén szólal meg a művész.

2002-ben Artisjus előadói díjat kapott, játszott a Carmen előadásban, ahol partnere a nemzetközi hírű gitárvirtuóz, Al Di Meola volt, a Máriában, a Charlotte-ban és a Carmen folytatásában is. Évente közel száz koncertet ad Magyarországon és külföld. A Weiner Leó konzervatórium tanára.
 



© - Szent György Napok 2013 - Szerzői jogvédelem