Kramer kontra Kramer

Április 24., szerda, 17 és 20 óra, Tamási Áron Színház nagyterme

A nagysikerű regényből 1979-ben készült film, amely öt Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film, a legjobb férfi főszereplő és legjobb rendező díjat, valamint négy Golden Globe-díjat. Megjelenése óta klasszikusnak számít. Írója 2012-ben adaptálta színpadra, melynek világpremierje az Orlai Produkció által bemutatott előadás.

Ted Kramer imádja családját: feleségét és hatéves kisfiát, de azért a munka a legfontosabb számára, minden mást a karrierjének rendel alá. Egyik este arra ér haza, hogy Joanna, a felesége szárazon közli vele: elhagyja, hogy az anyaszerepből kiszakadva végre megpróbálja megvalósítani önmagát. Így a gyerekkel járó összes gond az apára szakad, aki kénytelen újra felépíteni az életét: megtanulni a gyereknevelés csínját-bínját, s mindeközben az állását is megtartani. Ted főz, vásárol, takarít, játszótérre jár, eközben pedig megérzi és megérti tündéri kisfia minden vágyát és félelmét. Kisebb-nagyobb zűrök mellett is olyan ajándék ez, amiben kevés apának van része. S másfél év után, miután a legapróbb részlet is a helyére került, ismét megjelenik Joanna.

A darab főszereplői Nagy Ervin és Kovács Patrícia, rendező: Rába Roland.



© - Szent György Napok 2013 - Szerzői jogvédelem