Az idei városnapokon talán először sikerült külön világot teremteni, távol a nagyszínpad zajától, főműsoridőben, ahol a világzene és a jazz találkozik. És talákoznak az emberek is, felcsendülnek az ismerős népi dallamok, érzéki köntösbe húzva. Vannak, akik hátradőlnek, lehunyt szemmel fülelnek, de olyanok is, akik egy pillanatát sem akarják elmulasztani és figyelnek, hogyan lehet cimbalommal, saxofonnal, bőgővel és dobbal mindent helyretenni, minden gyűrődést kisimítani és minden csomót kiloldani.

Dresch Mihály, Lukács Miklós, Hock Ernő és Baló István  már megéltek egyet s mást, több, mint tíz éve alkotnak közösen, és a zenevilágban nem csak Magyarországon számítanak elismertnek. Megmutatták, hogy nem csupán a hangszerek megszólaltatásának mesterei, hanem azzal is tisztában vannak, hogy hogyan lehet egyetlen fölösleges szó nélkül is a közönséget teljesen a hatásuk alá vonni, még akkor is, ha a fények már rég kialudtak a színpadon.

(Simó Helga)